Bár még nem valósult meg teljes mértékben a Jetsons sorozat utópiája, a rajzfilmből ismert okosotthont részben már te is megvalósíthatod.
Sokan úgy gondolják, hogy egy okosotthon kiépítése egy kisebb vagyont is felemészthet, valójában azonban költséghatékonyan is megvalósítható egy automatizált ház vagy lakás, bár az is igaz, hogy aki nem kellően körültekintő, az tanulópénzként több százezer forintot is kifizethet feleslegesen. Rögtön érdemes leszámolni egy másik közkeletű hiedelemmel is, amely szerint az okosotthon elsősorban a költségmegtakarításról szól.

Ez nem így van, és habár az intelligens világítással és fűtésvezérléssel hosszú távon valóban csökkenthető a közüzemi számlák összege, sokkal jobb, ha a lakásautomatizálásra mint az életminőség javítását szolgáló lehetőségre gondolunk, amely – lyel számos hétköznapi feladat, rutin kiváltható, legyen szó például a redőny felhúzásáról, a garázskapu kinyitásáról vagy éppen a szobánként eltérő fűtés- vezérlésről. Egy okosotthon emellett olyan új lehetőségeket is tartogat, amelyekre korábban nem is gondoltál. Például a jelenlétszimulálás vagy a reagáló védelmi rendszer megoldásai, amelyekre a „manuális” otthonok nincsenek felkészülve.
Lényeges kérdések
Mielőtt a fenti sorokat olvasva azonnal az első okosotthon-kereskedőhöz szaladnál, érdemes átgondolnod, hogy mire van szükséged, mika pontos igényeid. Habár sokan azt hiszik, hogy a lakás-, otthonautomatizálással leginkább új ház tervezésekor vagy felújításkor érdemes foglalkozni, a valóságban már számos olyan megoldás létezik, amelyekkel az analóg rendszerek is felokosíthatók például egy átalakítóval vagy egy smartkapcsolóval.
Nem érdemes például a fűtési rendszer korszerűsítését kapásból elvetned, hiszen lehet, hogy néhány szenzorral, a meglévő radiátorcsapra szerelhető termosztátfejjel megvalósítható a modernizálás sokkal kevesebb pénzből, mint azt korábban gondoltad. A családod igényeinek felmérése után érdemes eldöntened, hogy összesen menynyi pénzt kökénél okosotthonod kialakítására, illetve a továbbiakban milyen szinten fejlesztenéd tovább a rendszert.
Ha mersz nagyot álmodni, érdemes szakértőt segítségül hívni és árajánlatot kérni a rendszerépítésről, vagy ellátogatni egy ingyenes nyílt napra, oktatásra. Ha viszont egyelőre még meglehetősen rövid a listád, és szűkös a kereted, akár pár komponenst megvásárolva is belekóstolhatsz az okosotthonok világába. A két lehetőség között vagy-vagy elágazás van, vagyis ha teljes automatizálás a célod, ne kezdj el mindenfélét összevásárolgatni, hiszen könnyen futhatsz kompatibilitási problémákba, kis célok elérése érdekében pedig nem érdemes egy fejlett központ beszerzésére és a rendszerépítő munkaköltségére költeni.